HTML

KÖLDÖKZSINÓR

A szülés mélyen személyes ügy, megtagadhatatlan emberi jog. Ez a blog azért jött létre, hogy minél szélesebb tájékoztást nyújtson az otthonszülésről.

Tovább...

Három szülésem története

2010.04.11. 10:00 :: koldokzsinor

 


 "Egynapos korában, hajnali fél öt körül arra ébredtem, valaki figyel. Félálomban kinyitottam a szemem, láttam, hogy nyugodtan fekszik mellettem, és körbenéz, ki is vagyok én, hová is érkezett. 

Sehol máshol, a világnak egyetlen pontján sem szerettem volna lenni, csakis ott és akkor, ahol és ahogyan szültünk."

 
1. A trauma
2003. október 12. du. 6 óra körül
- Azt hiszem, folyik a magzatvíz… - … - Hallod, csiklandoz valami, igen, igen. – Akkor? Menjünk? Menjünk.
Budai Honvéd kórház, kedves ügyeletes orvos, vizsgálat, ctg, szülőszoba, apa haza, neonfény, hideg szürkület, kényelmetlen szülőágy, dermesztő rémület, magány. Két óra alvás, aztán két szülés mellettem, másnap reggel apa itt, oxitocin, újabb szülésznő, fájások, labda, orvos, koktél, nyomni kell, szülőágy, félig ülve, gátmetszés, 13-án 16:55, Sz.! Szépséges, csodálatos gyönyörű meleg csúszós és hangos és már el is viszik… miért? Kérem, kérem, kérem… nem adják, csak később, szoptatás nem sikerül, újszülött-osztály, furcsa nővérek, 4 nap sírás felváltva, hol ő, hol én, végre itthon, 6 hónap depresszió, tápszer. Nagyon fáj, nagyon fáj… minden nagyon fáj… Miért érzem úgy, hogy megerőszakoltak?
 
2. A trauma újrajátszása avagy a gyógyulás útja
2005. szeptember
Hát ez a baba nagyon akart jönni… megint van valaki a pocakomban, de jó!
Másik orvos, gátmetszést nem szeretnék, ne piszkáljon, se most, se szülés közben, rendben, rendben… megnyugtató és ritka jó orvosra találtam! Bízik bennem, mennyivel fontosabb ez, minthogy én bízzam őbenne! Megnyugvás, csak a kórház ne lenne…
2006. január
Szülésznőt ajánl, felveszem vele a kapcsolatot, már a telefonban furcsa. Az István kórházba megyünk, a lehető legjobb hely… miért ajánlott ez az áldott jó ember ilyen szörnyű nőt? Még beszélgetni sem akarok vele, nemhogy szülni. És a szülőszobák… szörnyű, mindenütt az a borzasztó szülőágy, kiver a hideg veríték. Meneküljünk! De hát akkor hol szüljek, ennél jobb kórház tudtommal nincs!
- 31. hétben vagyok, nem késő még ilyenkor otthonszülésre felkészülni? – Nem, gyere a tanfolyamra nyugodtan!
2006. február
Végre jó helyen vagyok, itthon vagyok! Ha Ágira ránézek, tudom, nem lesz semmi baj. Végre biztonságban vagyok, minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Milyen jó, hogy nem kell a kórházba menni. Végre koncentrálhatok a szüléstől való félelmemre…
Barátkozás, csodálkozás, könnyek, emlékek, megismerések – miért nem tudja ezt mindenki?
Személyes, életre-szóló kötelékek.
Otthon felhalmozva az illóolajok, papírvatták, mindenféle felszerelés, meleg törülközők, kisruha az érkezőnek. Kórházi csomag összedobálva egy nejlonzacskóban, a kamra legmélyén, mert azért ezt is kell.
2006. március 23, éjszaka –valami elindul, rendszeres fájások, hú de izgi, telefon, aztán enyhül, majd elmúlik minden másnap dél felé…. Csalódás, hát én nem is tudok egyedül szülni, ez a gyerek bent marad.
2006. március 30, péntek.
Délben Ági a telefonban: - Az lenne jó, ha ma este szülnél… - Szerintem is.
Du. fél hét körül: - Akkor hívd fel Ágiékat, hogy jöjjenek…
Árvíz van a Dunán.
Este fél kilenc: Sz. el a barátnőmmel, Ágiék megérkeznek, K. Ági csak később, nehéz most átkelni a Dunán… Már el is felejtettem, mennyire fáj… minden rendben halad, kádban, ágy szélén, hideg borogatás a homlokomra, meleg a derekamra, hasamra, simogatás… éjfélre meglesz a baba, mondják. Aztán mégsem, fájások vannak, de nem halad a dolog, túlságosan izgatott vagyok, nem merem átadni magam, félek, nagyon nagyon. Mi lesz, ha szétrepedek? Mi lesz, ha nem tud kijönni? Mi lesz, ha kijön, és szopni akar….? Valaki zökkentsen ki… burokrepesztés, most aztán jön a baba! Hú de fáj, az első nem fájt ennyire! Kapaszkodom A.ba, biztat, tart, izzad, kint van a feje (térdelek)! A kicsi körbenéz, hova is jön… aztán még egy nagy nyomás, kibújt a válla, meg a teste. – Itt egy igazi kisbaba, hallod, igazi kisbaba! Sírdogálás, főleg apa, meg a fia, ágyra fel, április 1, hajnali 4:35.
Aztán méhlepényt szülök (ez nehéz ám!), sajnos kell egy kis (kis? borzasztóan rengeteg öltés! 2-3? Nem tudom…) gátvarrás, az előző gátmetszés hege nagyon csúnya volt… Amíg felkászálódom az ágyra, addig a bábák szeretettel megölelik végre a kis újszülöttemet, mert elkérni sem akarták, nemhogy elvenni. Üdvözlik őt. Visszafekszem az ágyikómba a meztelen puha meleg, véres, magzatmázas, illatos babámmal, jó melegen betakarózva. A bábák, apa elpakolnak, megmérni nem kell, majd később… szopizott is a kis ügyes S. Kora délután felöltöztetjük, megmérjük, 3 kiló 85 deka, hihetetlen! Estére hazaért a nagytesó, bemászott mellénk az ágyba és nagyon csodálkozott, hogy itt egy pici igazi baba… Másnap este fürdettünk először.
Egynapos korában, hajnali fél öt körül arra ébredtem, valaki figyel. Félálomban kinyitottam a szemem, láttam, hogy nyugodtan fekszik mellettem, és körbenéz, ki is vagyok én, hová is érkezett.
Sehol máshol, a világnak egyetlen pontján sem szerettem volna lenni, csakis ott és akkor, ahol és ahogyan szültünk.
 
 
 
3. A szülés
2008. október 26.
Hihetetlen, hogy V.M. már négy hónapos is elmúlt. Minden előzetes híresztelés ellenére (miszerint a 3. már ANNNYIRA könnyű és gyors, hogy észre sem veszem...) állati sokáig tartott, ez volt a leghosszabb szülésem.

 
Na, várjunk: az első "szülésem" a kórházban indított volt, indítástól tartott 9 óra hosszat (egy műszak - reggel 7től du 5ig). Persze előtte egy éjszakát feküdtem a szülőszobán, figyelve a többi szenvedő nőket, infúzió a karomon, ctg, merthogy szivárgott a magzatvíz. S.-vel, itthon, a második szülés este 6tól tartott reggel 5ig, és most pedig a szombat éjjeli néhány fájástól eltekintve egész vasárnap vajúdtam, és hétfő reggel 6kor lett meg. Jaj, nagyon hosszú volt.

 
Itt voltatok mindhárman, Ági, Ági, Juli - jókat aludtatok közben. Én is. Csendes, otthonos érzés volt az otthontalanságban. Zavarban vagyok, amikor mindhárman kijelentitek – szeretnétek jönni, szerettek hozzám jönni, szerettek… (én is titeket).
Végül is a vasárnap egész nap nem volt vészes, 15-20 percenként kellett megállnom a takarítással, rendrakással ("jaj, majd le kell tenyerelniük a földre, és nincs felmosva! és a fürdőszoba! és a wc!"), volt egy barátnőm nálunk, éppen menstruált, ápolgattam, teával, homeo-bogyókkal, aztán hazament. Este mások jöttek, őket már elég durván elküldtem, mert nem bírtam a zajt. (meg ugye a két nagyobb gyerek zaját). Végül is itthon lefektettük a nagyokat aludni, mert még ekkor is 10-15 percenként voltak (az egyébként egészen durva) összehúzódások, nem hitte A. sem, hogy most fogunk szülni. Gondoltuk, ez eltart még egy darabig. Persze mikor csend lett, és elaludtak végre a nagyok, rögtön beindult, 5percenként jöttek a fájások, már telefonáltunk is. Éjfél után valamikor érkeztetek – most mindhárman egyszerre, izgatottan, nehogy lemaradjunk valami közös élményről. Attila ekkor felpakolta a gyerekeket, egy barátunkhoz átvitte őket aludni, majd kb. két óra múlva visszatért (mire Sz. és S. visszaaludt). Jó volt együtt lenni, teljesen együtt tudtunk lenni. Olyan egyszerű volt az egész. Csak ki kellett tartani…
A hitem, és mindenem akkor veszett el, amikor hanyatt feküdtem a kanapén, hogy megszűnjön minden akadály a buksi előtt. Anya… anya kellett volna, pedig a valóságban ott volt három Tökéletes Anya nekem, de én más után sírtam.
Már hallottam a madárcsicsergést, mikor még sötét van... még mindig tágulás. Szürkül a hajnal... még mindig tágulás. Már teljes napfény volt, mikor végre befordult a célegyenesbe a babácska - és mikor végre megrepedt a burok! Kegyelmi állapot.
A nappaliban, a szülőszéken nagyon biztonságban éreztem magam.
Kezdtem fáradni ("vegyétek ki...", "nem fogom kibírni...") Mindig éreztem, hol tart a feje, mikor, mikor jön már lefelé végre? Ki kellett bírni, hát kibírtam.
Ő is kibírta, a kis lila királynő, de pici volt! Itt már segítettetek, mert mikor a feje félig kint volt, láttuk, hogy lila - aztán kibújt az egész feje (ez még ugyanaz az összehúzódás, erő, nyomás volt), ekkor láttuk, hogy lila tényleg és sírni akart levegőért, de még ugye nem tudott. Még mindig volt erő és összehúzódás (eszemben sem lett volna várni még jópár percet egy következőre, de valahogy a természet is így gondolta) és egy kis segítség a vállánál – kinn van a baba, finom, puha meleg, jószagú, csupa magzatmáz, és mennyi haja van! (2008. június 23, reggel 6 óra 3 perc)

 
Megdörzsölgettétek, kapott bogyót, meg Bach illatot, hogy magához térjen, de lényegében minden rendben volt. Sokáig, sokáig voltunk még összekötve a köldökzsinórral, és csak addig fájt nagyon a sok összehúzódás, míg el nem váltunk. Aztán meg is szűnt. Boldog alvás következett…
 és hát a hosszú vajúdásnál nincs jobb gátvédelem, tökéletes állapotban sikerült szülni és gyermekágyba kerülni.

A vizek... nem tudom. Most fény volt és rezgés. Eszembe jutott egy gyerekdal, ilyen volt szerintem most ez a szülés. Hátha ismeritek...

Lágyan szól a kis harang...
Messze zeng a bűvös hang...
Ünnepnap van...
Bim-bam
Bim-bam

 

Címkék: szülés otthonszülés elidőző